Az ének iskolája TV2 - Megkezdődtek a záróvizsgák

A nyolc döntőbe jutott kisdiák szóló, illetve duett produkciókkal állt a tanári kar elé. Jövő héten eldől, ki nyeri a versenyt.  Az ének iskolája harmadik évfolyamának 16 fős osztálya lefeleződött múlt vasárnap, így a döntőben már csak Nagy Bogi,Varga Dávid, Váradi Robi, Győrfi Dzsenifer, Horváth Alexandra, Lentulay Krisztián, Juhos Zsófi és Varga Norbi énekelhet az évfolyamelső címért. A tehetséges fiatalok egyik fele szólóban állt a színpadra, míg a másik négy diák duettet énekelt a korábbi évfolyam tanulóival. A csillagos ötösök ma is repkedtek, és több énekes palántának is könnybe lábadt a szeme a gondolattól, hogy hamarosan véget ér a műsor.  Az idei osztály már tét nélkül éneklő másik fele is szerepet kapott az este folyamán. Kovács Niki és Janca Áron Janicsák Veca és Kocsis Tibó duettjét adta elő, Gyuris Luca, Németh Dávid és Nagy Juli pedig trióban engedték el magukat. A záróvizsga első napjának három legjobban szereplő diákja nem más lett, mint Horváth Alexandra, Juhos Zsófi és Lentulay Krisztián. Jövő héten fordul a kocka. A most duettező versenyzők egyedül bizonyíthatnak, a többiek pedig sztár duettekben vehetnek részt. Horváth Alexandra például Wolf Katival, Lentulay Krisztián pedig Csonka Andrással énekelhet együtt, és végre az is kiderül, ki lesz 2015 évfolyamelsője.