Az ének iskolája TV2 - Halott édesapja lelke segítette Juhos Zsófit

Pár héttel ezelőtt, Az ének iskolája indulásakor még egy szégyenlős, zárkózott és önbizalomhiányos kislány volt, s bár minden félelmét még nem sikerült levetkőznie, óriási változáson ment keresztül Juhos Zsófi.
Nem csoda, hogy a kislány lett a műsor harmadik évfolyamának győztese, produkcióján az egész stúdió zokogott. A nézők csak a tanárok reakcióit láthatták, de a Bors megtudta, hogy még a műsor szerkesztői is könnyeikkel küszködtek Zsófi produkciója közben. Kiderült: a tizenhárom esztendős lány tíz éve elhunyt édesapjáért énekelt. Mivel nem lehettünk fent vele a színpadon, azzal nyugtattuk, édesapja szelleme biztos ott lesz vele. Ő is úgy érezte, hogy fogja a kezét, mesélte Zsófi édesanyja, Vörös Judit, aki el sem hitte, hogy a kislánya nyert. De ugyanezt érezte az énekespalánta is. Nóri egy hosszú szünetet tartott az eredményhirdetéskor, én pedig már arra gondoltam, hogy ha kimondja a nevet, odaszaladok Alexandrához és megölelem. De az én nevemet mondta, azt sem tudtam hirtelen, hol vagyok,  mesélte Zsófi, aki, bár a hangja tökéletes, minden alkalommal, félve lépett fel a színpadra.
Nem szeretem magam, mert kicsit husis vagyok. Ha belenézek a tükörbe, mindig látom, nagyon zavar, magyarázta a kamaszlány. Így Zsófinak nem is az énektudása miatt volt a legnagyobb szüksége tanárára, Szulák Andira, hanem éppen az önbizalomhiány leküzdéséhez.

Az ének iskolája TV2 - Juhos Zsófi győzött

Vasárnap este véget ért a TV2 tehetséggondozó műsorának, Az Ének Iskolájának harmadik évada. Farkas Zsolti és Berki Artúr mellé így a záróvizsgák után újabb osztályelsőt választottak, aki idén Juhos Zsófi lett. A 13 éves kislánynak a műsorban Szulák Andrea volt a tanára, de nem most dolgozott együtt hírességgel, hiszen korábban évekig Dér Heni magántanítványa volt. Zsófi nyereménye 1 millió forint, egy családi utazás és egy hangszer.

Az Ének Iskolájában két hónapig tanították az éneklés fortélyaira hírességek a jelentkező 8 és 16 év közötti gyerekeket. A többi hasonló műsorral ellentétben itt nem volt kiesés és nem élő adásokat sugároztak, valamint a csatorna ígérete szerint a gyerekek csak pozitív kritikákat kaptak. A finálé után minden versenyző apró ajándékokkal távozott.

Az ének iskolája TV2 - Bogi nem hitte, hogy továbbjut

Örül Nagy Bogi, hogy a legjobb nyolcba jutott.
A válogatón azt hittem, hogy a műsorba se sikerül bekerülnöm, mondta a lány, aki az utóbbi adásban betegséggel küzdött. Megfáztam, és fájt is a torkom, de örülök, hogy sikerült jól teljesítenem. Mindenki segítőkész a stábban, megszerettem mindenkit – árulta el a fiatal tehetség. Juhos Zsófiban igazán jó barátra találtam, nekem ő az egyik legnagyobb nyeremény Az ének iskolájában. Caramelt is megszerettem, a dalai alapján gondoltam, hogy egy kedves ember lehet, de amikor személyesen megismertem, minden várakozásomat felülmúlta, vallotta be Bogi. Az igazgatónővel, Ördög Nórával is jóban lettek a műsor alatt, amellett, hogy nagyon kedvesnek tartja, a legfontosabb, amit el tud róla mondani: Nagyon magas, mondta nevetve a Borsnak a 13 esztendôs lány. Sokszor kellett rá felnézni. Volt, hogy beszélgettünk úgy is, hogy nem forgott a kamera, róla is csak jókat tudok mondani. Bár nekem jobban tetszett, amikor rövid volt a haja, szerintem az sokkal vagányabb, de azt mondta, hogy nem vágathatja le, árulta el a kulisszatitkokat Bogi.

Az ének iskolája TV2 - Máris megvan Ördög Nóri utódja?

Telitalálat volt a TV2-től Ördög Nóra szerepeltetése Az ének iskolájában. Testhezálló szerep ez egy kétgyermekes, vidám, lendületes anyukának. Nóra sok gyermek példaképe. Köztük a műsorban szereplő Nagy Bogié is, aki csak azért vágatta rövidre a haját, hogy hasonlítson kedvencére. A kislány egy ideig nem tehette meg a stílusváltást, mert néptáncos volt, s ott alap a hajba kötött szalag, de amint tehette Ördög Nóri-frizurát kért a fodrásztól. A kortársai kezdetben csúfolták is rövid haja miatt a balmazújvárosi kislányt, mégsem bánta meg a dolgot - írja a Story. Édesanyja szerint az sem elképzelhetetlen, hogy gyermeke veszi át egyszer a stafétabotot a műsorvezetőtől. Bogi ugyanis imád szerepelni, fesztelenül viselkedik a kamerák előtt, és váltig állítja, hogy a szereplés "olyan jó érzés"! Már beszélgettek is a dologról Nórival, így Bogi zudja, hogy rögös az út a reflektorfényig.

Az ének iskolája TV" - Nagy Bogi Caramellel koncertezne

Nagy Bogi nyaralni indulna, ha megnyerné Az ének iskoláját - derül ki a TV2 videójából, ahol a döntős kisdiák mesélt a versennyel kapcsolatos érzéseiről.
"Én úgy indultam el ezen a versenyen, hogy nem számítottam semmire. Nem számítottam arra, hogy egyáltalán bejutok, és nem számítottam arra sem, hogy bejutok a legjobb nyolcba. Szerintem aki benne van a döntőben, mind tehetségesek vagyunk, és szerintem mindenki esélyes. Rengeteget fejlődtem ebben a műsorban, és barátokra leltem. Caramel már nekünk a csapatban mondta, hogy ő ápolni fogja a mi karrierünket, és hát szeretnék majd koncertekre járni, meg turnékra... és remélem, hogy ez majd teljesülni fog."

Az ének iskolája TV2 - Megkezdődtek a záróvizsgák

A nyolc döntőbe jutott kisdiák szóló, illetve duett produkciókkal állt a tanári kar elé. Jövő héten eldől, ki nyeri a versenyt.  Az ének iskolája harmadik évfolyamának 16 fős osztálya lefeleződött múlt vasárnap, így a döntőben már csak Nagy Bogi,Varga Dávid, Váradi Robi, Győrfi Dzsenifer, Horváth Alexandra, Lentulay Krisztián, Juhos Zsófi és Varga Norbi énekelhet az évfolyamelső címért. A tehetséges fiatalok egyik fele szólóban állt a színpadra, míg a másik négy diák duettet énekelt a korábbi évfolyam tanulóival. A csillagos ötösök ma is repkedtek, és több énekes palántának is könnybe lábadt a szeme a gondolattól, hogy hamarosan véget ér a műsor.  Az idei osztály már tét nélkül éneklő másik fele is szerepet kapott az este folyamán. Kovács Niki és Janca Áron Janicsák Veca és Kocsis Tibó duettjét adta elő, Gyuris Luca, Németh Dávid és Nagy Juli pedig trióban engedték el magukat. A záróvizsga első napjának három legjobban szereplő diákja nem más lett, mint Horváth Alexandra, Juhos Zsófi és Lentulay Krisztián. Jövő héten fordul a kocka. A most duettező versenyzők egyedül bizonyíthatnak, a többiek pedig sztár duettekben vehetnek részt. Horváth Alexandra például Wolf Katival, Lentulay Krisztián pedig Csonka Andrással énekelhet együtt, és végre az is kiderül, ki lesz 2015 évfolyamelsője.

Az ének iskolája TV2 - Az ének iskolája ifjú tehetsége imádja a fürdővárost

Jövő vasárnap „elballagnak” Az ének iskolája harmadik szériájának tanulói. Az ifjú énekesek, a hétről hétre új produkcióval színpadra lépő tehetségek között ott van a Békés megyei gyökerekkel bíró Gyuris Luca is. Az egri lánnyal és gyulai származású édesapjával a viharsarki kötődésről, a hirtelen jött népszerűségről és a jövőről beszélgettünk. Igazából én és az édesapámék vagyunk az élő kapcsolat Békés megyével. Gyulán nőttem fel, Hevesi Tamásékkal játszottam egy csapatban, a Névtelen Nullában egykor, majd elkerültem Egerbe – tárja fel gyulai gyökereit kérdésünkre Gyuris Róbert, Luca édesapja. A nagyobbik lányom még Gyulán született, de a kisebbik, Luca már Egerben. Ettől függetlenül a mai napig nagyon sokat járunk vissza, hiszen édesapámék változatlanul Gyulán élnek. A nagyobb ünnepekkor néhány napra, nyáron pedig hosszabb időre is hazalátogatunk. Legutóbb húsvétkor voltunk otthon rövid ideig, de a vakációban tovább maradunk. Ha Lucán múlna, a szíve szerint Gyulán élne. Nagyon szeretek Gyulán lenni, mert olyan békés az egész. Imádom a gyönyörű belvárost a rengeteg szökőkúttal, jó ott lenni – teszi hozzá a 15 éves Gyuris Luca, aki Az ének iskolájában Szulák Andrea tanítványaként remekelt hétről hétre. Örömmel újságolta, hogy Gyulán élő nagymamája mindig felhívja a műsorok után, hogy milyen ügyes volt. Apuék mondják, hogy Luca szereplései után nem tudnak úgy kimenni a piacra, hogy ne kapnának rengeteg dicsérő szót és biztatást az unokájuk miatt – mondta el az Egerben szájsebész szakorvosként, fogorvosként dolgozó édesapa. Mint kiderült, Luca nem csupán a színpadra és Gyulára vágyik, ennél távolabbi, nagyobb tervei is vannak. Kis korában szerintem mindenkinek az az egyik álma, hogy kijusson Amerikába. Számomra is az álmok világát jelenti, ahol minden teljesülhet, ahol mindenki önmaga lehet – mesélte el legfőbb vágyát, melyekről már több országos lap is beszámolt korábban. Ha sikerülne kijutnom, később szeretném ott is kialakítani a saját kis világomat, mondjuk énekesnőként is. Apa persze nem örülne neki, ha itt hagynám, de szerintem előbb-utóbb mindenkinek fel kell nőnie, és megteremtenie magának a saját jövőjét. Luca szerint Az ének iskolája fontos lépcsőfok az úton, de elsősorban nem abban segített, hogy közelebb kerüljön Amerikához, hanem abban, hogy rengeteg tapasztalatot szerezzen. Igazából nem szerettem volna megnyerni ezt az egészet, hiszen főleg azért jelentkeztem, hogy kipróbáljam magam a színpadon, és a csomó fellépésből tanuljak. Az ének iskolája kicsit sem volt csalódás számomra, sőt, sokkal jobb élményekkel jövök el, mint amire számítottam – mondta a lány, aki, bár hétről hétre nagyszerűen teljesített, s volt forduló, amikor ő bizonyult a legjobbnak, az évfolyamelsőségért már nem versenyezhet. A jelentkezés ötlete egyébként a nagynénémtől származik, ő biztatott azzal, hogy ez éppen nekem való és egy jó visszajelzés lehet számomra, ha sikerül bejutni a műsorba. Először inkább nem akartam jelentkezni, mert féltem az egésztől, de végül szerencsére belementem a dologba, hangsúlyozta az ifjú énekesnő. Megtudtuk, Luca hét éve énekel, mostanság pedig improvizációs csoportokba jár, otthon pedig édesapjával is szokott zenélni.
– ... most már nem, mert én már kevés vagyok – vág erre közbe az apuka, ám Luca gyorsan ellenkezni kezd. Nem, ez nem igaz. Csak apát az zavarja, hogy nem sokat dalt tud eljátszani egyből, és amit már megtanult, akkor azt játssza egy évig – mondja huncut mosollyal.
A lány megosztotta lapunkkal, hogy az éneklés mellett a divat világával is kacérkodik kicsit, nagyon szeret például ruhákat tervezni. Annyira nem tudok jól rajzolni, ezért inkább a fejemben állnak össze a tervek, utána egyből belekezdek és vágok-szabok-varrok, aztán vagy sikerül, vagy nem – fogalmaz.
A jövőjéről szólva elmondta, minél hamarabb el szeretne menni egy zenei iskolába jazz-ének szakra, de Egerben sajnos nincs ilyen, úgyhogy most Budapestre készül. A zsúfolt programok és az ingázás mellett azért ígéri, amikor csak teheti, Gyulán is eltölt egy-egy hétvégét.
Nem az a célja, hogy híres legyen: Igazából nem sokat változott az elmúlt hónapok történései miatt az életem, persze, vannak tévéfelvételek, fotózások, interjúk, de ezekbe szerintem hamar belejöttem, ahhoz képest hogy eleinte kicsit tartottam az ilyen dolgoktól – mondta kérdésünkre Luca, aki az elmúlt hetekben számos internetes lap, magazin, sőt, bulvárújság oldalain is feltűnt, egyebek mellett egy tévés „románc” kapcsán. Lucát egy énekes diáktársával hozták össze a lapok. – A szerelemről csak annyit, hogy barátok vagyunk. Volt persze az elején, hogy szimpatizáltunk egymással, de inkább barátok maradtunk. S hogy milyen ismert embernek lenni? A diáklány elmesélte, éppen a napokban volt az első olyan alkalom, hogy az utcán megállítottak és gratuláltak. Ez nagyon jó érzés, de nem azért, mert az volt a célom, hogy „híres” legyek, hanem mert hogy megismernek, azt jelenti, hogy valami miatt tetszik az embereknek, amit csinálok.

Az ének iskolája TV2 - Ördög Nórának elakadt a szava

Lám, még egy olyan tapasztalt műsorvezetőnek, mint Ördög Nóra is lehet olyat mondani, amitől a szava is elakad. A 33 éves tévésnek ráadásul Az ének iskolája egyik versenyzője válaszolt olyat, amin nagyon meglepődött. Első alkalommal kellett Az ének iskolája fiatal kis versenyzőinek bizonyítaniuk, hogy csapatmunkában is jeleskednek. Váradi Robinak Nagy Bogival kellett duetteznie, de mielőtt munkához láttak tanáraikkal, Hajós András és Caramel meglepetéssel is készült: mivel a két gyerek szinte egy napon ünnepelte a 13. születésnapját, torta és egy kis parti fogadta őket az énekteremben. A stúdióban aztán Ördög Nóra is boldog születésnapot kívánt nekik, majd arról kérdezte őket, milyen volt a parti. Ugye, mivel a 13-at már betöltöttük, ezért nem volt egy babazsúr - válaszolta nagyon lazán Váradi Robi.
Hűha - a műsorvezető elkerekedett szemekkel csak ennyit bírt kinyögni, majd Bogit faggatta, történt-e valami, amit a nézők nem láthattak a buliból.
- Tortát ettünk, más néven zabáltunk - felelte a kislány.
- Igen, ez végül is már korhatáros - zárta le a témát Ördög Nóra.

Az ének iskolája TV2 - Szerelmes levelekkel bombázzák Győrfi Dzsenifert

Győrfi Dzsenifer, Az ének iskolája egyik döntős versenyzője még gyakran meglepődik az ismertséggel járó fura helyzetektől. A tinilány a Borsnak mesélt arról, nem szokta még meg a hirtelen jött népszerűséget.
"Furcsa egy kicsit, hogy ismeretlenül szerelmet vallanak néhányan. Bár a tévében láttak, de soha nem beszéltünk, mégis azt írja valaki, hogy halálosan szerelmes belém. Volt, aki verset is írt nekem. Ezen meg szoktam lepődni, elég bátor fiúk vannak, de azért jólesnek a kedves szavak, mert mindig aranyosakat írnak.
Általában válaszolok is nekik, de sajnos nincs mindig rá időm. Az iskolában közeledik az év vége, ezért a tanulásra kell koncentrálnom, és természetesen az éneklésre. Vannak, akik személyes találkozót is kérnek, őket finoman vissza szoktam utasítani, úgy, hogy ne legyek bántó. Azt találtam ki, hogy találkozó helyett Skype-on beszélgetek velük" - mondta el Dzsenifer, aki hétvégén Varga Dáviddal közös duettjével vette le a zsűrit a lábáról.

Az ének iskolája TV2 - Görög istennőként mutatja meg magát Ördög Nóra

A TV2-n futó Az ének iskolája felvételein ugyan nem kap ekkora szerepet a tény, mit visel éppen az igazgatónő, mi mégis összegyűjtöttük Nóri eddigi ruháit, amelyek sokkal lazábbak, mint amiket tőle korábban megszoktunk. Nem véletlen, ez így volt tervezve. A műsor stylistja válogatja ki azt, hogy milyen ruhában legyek, de ebben az esetben ez nem volt a műsor fontos eleme. Itt sokkal hétköznapibb darabokat választottunk, miközben figyelembe kellett venni azt a kis játékot is, hogy én mint igazgatónő vagyok jelen Az ének iskolájában. Nekem egyetlen kérésem volt az elején. Nem szerettem volna magas sarkúban lenni, így sokkal lazább, nem is beszélve arról, hogy amióta gyerekeim vannak, nekem is sokkal kényelmesebb lapos talpú cipőt viselni. Igaz, a döntőben azért megadjuk a módját, ott magas sarkúban leszek – mondta Nóra, aki azt elárulta, melyik volt az eddigi kedvence. Az ötödik adásban egy barackszínű ruha volt rajtam, azt nagyon szerettem. Szerencsére mindenkinek nagyon tetszett, így elterelődött a figyelem arról, hogy baj volt a hangommal – nevetett a műsorvezetőnő. 
Ördög Nóra tavaly nyáron adott életet második gyermekének, Vencelnek, ám már egyáltalán nem látszanak rajta a terhességgel járó pluszkilók. Miután abbahagytam a kisfiam szoptatását, volt két hetem, amikor jutott idő egy picit tudatosabban figyelni magamra. Akkor le is szaladt pár kiló, de egyébként eléggé kiszámíthatatlan az életünk ahhoz, hogy rendszeresen kövessem, mikor mit eszem, ehetek. Sportolni korábban is kampányszerűen sportoltam, ám akárhányszor belevágtam, a tíz év versenytáncnak köszönhetően az izmaim hamar emlékezni kezdtek a korábbi edzésekre. Amikor kiderült, hogy Mici érkezik a családunkba, tudatosabb lettem, jártam kismamatornára, kismamajógára, most pedig a gyerekekkel együtt járok baba-mama jógára, ám ez inkább szól az együttlétről, mint a sportról. De eljön majd az ideje annak is, hogy újra rendszeres legyen a sport az életemben. 

Az ének iskolája TV2 - Megvan a nyolc továbbjutó

Célegyenesbe fordult a TV2 gyerek tehetséggondozója. Ma este már komoly tétje volt Az ének iskolája ifjú tehetségei által előadott  produkcióknak. Jövő héttől ugyanis csak nyolcan küzdhetnek tovább az évfolyamelsőségért, így a mai duetteket is figyelembe véve hozta meg a zsűri a végső döntést arról, kik azok, akik még szólóban is duettben is bizonyíthatnak majd a továbbiakban. A tanári kar végül úgy gondolta, hogy az eddigi teljesítményük alapján Nagy Bogi, Varga Dávid, Váradi Robi, Győrfi Dzsenifer, Horváth Alexandra, Lentulay Krisztián, Juhos Zsófi és Varga Norbi kapja meg az esélyt arra, hogy a döntőben küzdhessenek az elsőségért.

Az ének iskolája TV2 - Ördög Nóra laza szeretett volna lenni

Ördög Nóra ruháiról sokkal kevesebb szó esik Az ének iskolája adásai után, mint ahogy volt ez például a Rising Star idején, ahol külön eleme volt a show-nak a műsorvezető outfitje. A Blikknek adott interjújában Ördög Nóra elmesélte, tudatos volt a visszafogottabb stílusra váltás.
"A műsor stylistja válogatja ki azt, hogy milyen ruhában legyek, de ebben az esetben ez nem volt a műsor fontos eleme. Itt sokkal hétköznapibb darabokat választottunk, miközben figyelembe kellett venni azt a kis játékot is, hogy én mint igazgatónő vagyok jelen Az ének iskolájában. Nekem egyetlen kérésem volt az elején. Nem szerettem volna magas sarkúban lenni, így sokkal lazább, nem is beszélve arról, hogy amióta gyerekeim vannak, nekem is sokkal kényelmesebb lapos talpú cipőt viselni. Igaz, a döntőben azért megadjuk a módját, ott magas sarkúban leszek" - mondta el a műsorvezető, aki azt is elárulta, nincs sok ideje az alakjával törődni, de igazából nincsenek is rajta plusz kilók. "Miután abbahagytam a kisfiam szoptatását, volt két hetem, amikor jutott idő egy picit tudatosabban figyelni magamra. Akkor le is szaladt pár kiló, de egyébként eléggé kiszámíthatatlan az életünk ahhoz, hogy rendszeresen kövessem, mikor mit eszem, ehetek. Sportolni korábban is kampányszerűen sportoltam, ám akárhányszor belevágtam, a tíz év versenytáncnak köszönhetően az izmaim hamar emlékezni kezdtek a korábbi edzésekre. De eljön majd az ideje annak is, hogy újra rendszeres legyen a sport az életemben."

Az ének iskolája TV2 - Kikaptak Lucáék

Nehéz hét áll Az ének iskolájának szerelmespárja mögött. Keservesen ment a próba, mert feszengtek egymás előtt. Gyuris Luca és Janca Áron nehéz feladatot kapott a TV2 szerkesztőitől, nem is vették könnyen az akadályt. Olyannyira, hogy még a végtelenül türelmes Szulák Andrea is kijött a béketűrésből. A közös, szerelmesduettet verejtékes munka árán sikerült összehozniuk. Szerintem nagyon zavarban vagyunk egymás előtt, ismerte el Luca. Fontos, hogy ő mit mond az én énekemről, de olykor olyan kínos az egész.., magyarázta a műsor felvételén a lány, akivel Áron is egyetértett.
Caramel és Szulák Andrea készítette fel őket a közös produkcióra, előbbi megértőbbnek, utóbbi némileg szigorúbbnak bizonyult a héten.
Félelemnek itt már nem lehet helye, ez már nem az a fázis. Én most egy kicsit szigorúan igyekeztem ráncba szedni őket, mert egyszerűen arról van szó, hogy a feladatot egy fiúnak és egy lánynak meg kell tudni oldani függetlenül attól, hogy milyen érzelmi kapocs van vagy nincs közöttük, mondta el a diákoknak a véleményét Szulák.

Az ének iskolája TV2 - Apja szerint nem tud énekelni Janca Áron

Egy tizenéves fiú életében fontos szerepet játszik az apja, ám Janca Áronnak nem adatott meg ez. Az Ének Iskolája versenyzőjének semmilyen kapcsolata nincs édesapjával, amit a fiú egyáltalán nem is bán. A férfi ugyanis még azt a támogatást és biztatást sem adta meg a fiának, hogy azzal foglalkozzon, amit szeret: azt állította ugyanis korábban, hogy Áron nem tud énekelni - pedig a TV2 tehetséggondozó műsorában rendkívül tehetségesnek titulálták.
"Áron édesapja zenész, nagyon jó zenész, csodálatosan zongorázik. A fiamnak mindig is vágya volt, hogy megtanuljon játszani ezen a hangszeren, de az apjának 15 év alatt nem sikerült megtanítania" - mondta a Blikknek az édesanya, aki nagyon örül, hogy Áron a tanárában, Caramelben nemcsak az előadóművészt látja, de egy kicsit egy pótapát is.

Az ének iskolája TV2 - Ralizni vitték Az ének iskolája énekesét

Az ének iskolája meglepetésekkel teli adásában ugyanis egy raliautóba ülhetett be. Persze egyelőre csak az anyósülésre, de a fiatalember már tervezi, hogy amint lehet, megszerzi a jogosítványt. Bevallom, nagyot néztem, amikor megláttam Ördög Nórit a versenypályán, sejtettem, hogy itt valami készül. Aztán már csak fokozódott a meglepetés, amikor kiderült, hogy beülhetek egy raliautóba. Mondjuk be kell vallanom, remegett kezem-lábam – mesélte Robi, aki szerint az élmény, hogy a pilóta közel 180-nal száguldozott vele, nagyon felszabadította. Sokat segített nekem ez a pár kör, még akkor is, ha majd kiugrott a szívem a helyéről. Versenyző nem lennék, de már alig várom, hogy megcsinálhassam a jogosítványt; 14 évesen lehet kismotorost, és amint lehet, szeretném autóra is.

Az ének iskolája TV2 - Szerepet kapott kedvenc sorozatában Kovács Niki

Újabb lépést tehetett Kovács Niki az álma felé. Az ének iskolája tehetsége szerepelhetett a TV2 Jóban Rosszban című sorozatában, igaz, egyelőre csak egy jelenet erejéig. Mivel a fiatal lány színésznő szeretne lenni, a műsor szerkesztőinek nem volt nehéz dolguk, amikor azon agyaltak, mivel lepjék meg Nikit a kívánságok teljesítéséről szóló adásban. Az összeesküvésben ráadásul édesapja, Norbert is részt vett, ő húzta csőbe Nikit. Úgy tudta, hogy nekem van arra egy üzleti tárgyalásom. Még akkor sem fogott gyanút, amikor beléptünk, és ki volt írva, hogy Jóban Rosszban, hiszen az épületben irodák is vannak. Nagyon meglepődött, amikor kiderült, benne lehet egy jelenetben, mesélte büszkén az édesapa, aki szerint lánya nagyon ügyes volt.

Az ének iskolája TV2 - Kiosztotta Ördög Nórát Az ének iskolája tanulója

Bár Ördög Nóra tekintélyt parancsoló, komoly igazgatónőként tűnt fel Az ének iskolája című TV2-es produkcióban, tanítványai nem tartanak tőle, hiszen valójában meleg szívű, kedves tanerő. A kis Roli és Nóra kapcsolata már a kezdetektől különleges, ugyanis Roli korábban elárulta, hogy nagyon tetszik  neki a csinos igazgatónő. Most mégis alaposan beszólt neki.
Ördög Nóri mindig igyekszik nagyon kedves lenni a tanítványaival, hatalmas szeretettel fordul a gyakran zabolázatlan, de roppant tehetséges kis lurkók felé. Ruházatát is igyekeznek a gyerekekhez illeszteni a stylistokkal együtt, ebben a műsorban nem fordulhat elő, hogy ő nagyestélyiben áll a színpadra, ahol a tinik éppen farmerben, laza és kényelmes öltözékben énekelnek.
A vasárnapi adást zöld felsőrészben és hosszú szoknyában vezette, amihez lapos sarkú sarut húzott. Szokatlan öltözéke nem mindenkinek tetszett, és a nagyszájú Roli nem tudta magában tartani a véleményét.
„Nem tetszik a ruhád!„ - osztotta ki  félelem nélkül Ördög Nórát, aki szóhoz sem tudott jutni a kissrác őszinte kritikájától.

Az ének iskolája TV2 - Tíz dolog, amit nem tudott Az ének iskolájáról

1. Az ének iskolája egy izraeli formátum, a Masterclass hazai verziója, 2015-ben már a harmadik évfolyammal kerül képernyőre. A formátumtulajdonos Keshet és a TV2 között stratégiai partneri kapcsolat van, a Rising Star-t is tőlük vásárolta meg a csatorna.
2. Minden évben egyre többen jelentkeznek a tehetséggondozóba, ebbe az évfolyamba már közel 1500 kisdiák szeretett volna járni, hogy aztán Szandi, Szulák Andrea, Hajós András vagy Caramel osztályában tanulhasson. Végül tizenhatan kerültek be a legjobbak közé, minden tanár négy diákot kapott az osztályába. 3. A maguktól jelentkezők mellé a csatorna is castingol, a csapat a műsor indulása előtt fél évvel nekilát a munkának. Felkeresnek különböző ének- és zeneiskolákat, magántanárokat, magyar énekeseket és zenekarokat, így kutatják fel az ország kis tehetségeit. 4. Ördög Nóra különösön módokat választott, hogy tudassa a harmadik évfolyam diákjaival a sikeres felvételt, egyik alkalommal búvárruhába öltözött és lemerészkedett a medence aljára. Ettől a feladattól tartott egy korábbi rossz élménye miatt, de sikerült leküzdeni félelmeit. 
5. A stáb több részlegből áll össze, közel száz fő dolgozik azon, hogy az adás vasárnap esténként a képernyőre kerüljön. A csapatot tartalmi alkotók, a zenei szakemberek és a technikai személyzet alkotja a tanárokon és a műsorvezetőn kívül.
6. A műsor tanárai és diákjai először a tanteremben megnézik az aktuális heti feladatot, lepróbálják a dalt a munkájukat segítő énektanárok segítségével. Különleges elemek is színesítik ezeket az órákat, a szorgalmas gyakorlás mellett ki is kapcsolnak együtt. Előfordult például volt, hogy elmentek kirándulni, palacsintát sütöttek, lovagoltak, bringáztak, káposztafejeknek énekeltek.
Csupa olyan dolgot csinálnak, ami az éneklés mellett a gyerekekben az esetleges feszültséget is oldja. Ha a produkció megköveteli, mozgásórára is elkísérik a diákjaikat, és a forgatott órákon kívül gyakorlatilag minden nap beszélnek, van, hogy skype-on gyakorolnak. 7. Gyakran előfordul, hogy a tanár meglepi diákját az eredeti előadóval, aki szintén segít a saját élményeivel, érzéseivel abban, hogy a gyerek minél jobban át tudja adni a dalt. A fellépés előtt két nappal a gyerekek a tanáraikkal és a zenekarral is gyakorolnak egy próbateremben, majd egy nap múlva a felvétel helyszínen kamerák előtt is lepróbálják aktuális dalukat, ahol a tanárok utolsó instrukcióikkal segítik őket.
8. Minden tanárnak van egy korrepetitora, aki segít a felkészítésben. Ők adnak szakmai tanácsokat a hangnem kiválasztásában, a dal szerkezetének felépítésében, és ők énekeltetik be a gyerekeket minden fellépés előtt. A dalok kiválasztásában és hangszerelésében a műsor zenei producerére, Rakonczai Viktorra támaszkodhatnak.
9. Ördög Nórának nem csak az a feladata Az ének iskolájá-ban, hogy a diákokkal beszélgessen a színpadon. Az adások felvétele előtt egyeztet a műsor producerével és főszerkesztőjével, megkapja az adásmenetet, kamerapróbán vesz részt, a felvételek után az adások vágásakor ő mondja fel az összekötő szöveget. 10. Egy nap alatt két adást vesznek fel, általában hétfőn, amelyet vasárnapi kamerapróba előz meg. A felvételeket reggel kezdik és késő délután fejezik be, ebédszünettel, átállással a másik adásra. Nem minden esetben áll az összes gyerek színpadra, de a tanteremben végigizgulják a többiek fellépését is. A gyerekeket a felvételre gyakran az egész család elkíséri, nagymamától kistestvérig. A felvételek között a gyerekek a műsornak otthont adó művelődési központ udvarán gyakran fociznak, játszanak együtt, nem vetélytársként tekintenek egymásra.

Az ének iskolája TV2 - Ördög Nóra alig tudta vezetni a műsort

Nem volt könnyű dolga Ördög Nórának Az ének iskolája legutóbbi felvételén. A műsorvezető rekedt hanggal vezette végig a TV2 műsorát, ami nem kis nehézséget okozott számára a forgatáson..
Elment a hangom. (…) Szerencsére fennakadást nem okozott, egyszer fordult elő, hogy egy fél mondatot meg kellett ismételnünk, de végig arra koncentráltam, hogy ne csússzon miattam a felvétel” – mesélte. Az ének iskolája igazgatónőjének pont a hangszálaira húzódott a megfázás. „Kivételesen rekedtnek hallhatnak majd a nézők. De sikerrel túléltük a műsort, próbáltam én is a legemberibb hangomat elővenni, és igyekeztem nem túl fülsértő lenni” – jegyezte meg.

Az ének iskolája TV2 - Horváth Alexandra elkápráztatta a tanárokat

A félévi bizonyítvány kiosztásával, az összes kisdiák színpadra lépésével és zavaróan náthás hangú Ördög Nórával érkezett ma este Az ének iskolája. Anyák napja alkalmából, na és persze a félidőhöz érkezve mind a 16 énekes-palánta bizonyíthatta tehetségét és rátermettségét, ami nagyrészt sikerült is mindenkinek.
Gyuris Luca és Janca Áron produkcióit egymás után, rögtön a műsor kezdetén nézhettük meg, és talán a kelleténél kicsit nagyobb hangsúlyt fektettek a műsor készítői a kettejük között bimbózó tinirománcra. Még mintha a dalok is háttérbe szorultak volna kicsit emiatt, pedig Áron felkészülésébe még az eredeti előadó, Király Viktor is besegített.
A tündéri cuki Kornis Annát pedig tanárán, Szandin kívül ezúttal a Nyári lányok is mentorálták, hiszen a kislány Éld át című dalukkal állt színpadra. Őt Juhos Zsófi követte, és vele együtt az est első igazán profi, felnőtt előadókat is kenterbe verő előadása is megérkezett.
Váradi Robi ezúttal is kézcsókkal köszöntötte Ördög Nórát, majd pedig édesapja nevében nevelőanyjának énekelt egy szerelmi vallomást. Nagy Bogi franciás piknikkel készült tanárával, Caramellel együtt, és talán ennek hatására nagyon jól sikerült visszaadnia a nyolcvanas évek slágerének, a Voyage Voyage-nak hangulatát. Németh Dávid dalválasztása abszolút teltalálatnak bizonyult, Sugár Berci dala nagyon jól állt az izgulós fiúnak, sikerült teljesen feloldódnia a színpadon.
Kovács Nikinek is jól állt Ronan Keeting slágere, a tanárok is nagyra értékelték a produkciót. Sárközi Roland az egykori Emberek együttes Mama című dalát énekelte el, amit nemcsak nagymamája, hanem a jelenlévők többsége is megkönnyezett. Varga Norbi kissé megfázva is nagyon jó produkciót nyújtott, tanárától Carameltől pedig komoly, a későbbi támogatásra szóló ígéretet is kapott.
Nagy Juli színes hajtinccsel és megszokott pozitív kisugárzásával érkezett, és csillagos ötösökkel távozott. Győrfi Dzsenifer az Eurovízióra induló Boggie korábbi slágerével, a Parfümmel állt színpadra, ráadásul azután, hogy Caramel segítségével lovasbalesete után először ült újra lóhátra. De Re Luigi a színpadra, míg laza anyukája a backstage-be vitt vidámságot, a produkció azonban kissé megosztotta a tanári kart. Horváth Alexandra valami elképesztő színvonalon adott elő egy Whitney Houston-slágert; Ördög Nóra szerint igazi díva volt a színpadon, de Caramel szerint is tökéletes volt az előadás.
A 16 éves Varga Dávid gyakorlatilag kész férfiként, és igaz profi előadóként villantott egy Frank Sinatra dalt - mi nagyon megvettük, bár ezt már sokkal inkább egy felnőtt tehetségkutatóban látnánk viszont. Az egyébként kisséTaylor Lautnerre emlékezető fiú a tanári kart is meggyőzte, és ötösökkel távozhatott a színpadról. Ahová aztán Lentulay Krisztián és szintetizátora érkezett; a kisfiú az Álmodj királylányt anyukájának énekelte.
Amivel aztán a harmadik helyen is végzett, és igazgatói dicséretben részesült. Második helyre hármas holtversenyben Nagy Bogi, Varga Norbi és Varga Dávid került, ezzel szintén dicséretet érdemeltek. Az est győztese pedig Horváth Alexandra lett, azaz ő szerepelt legjobban a félévi vizsgán.
Jövő hétre Ördög Nóra a diákok kívánságainak teljesítését ígérte.

Az ének iskolája TV2 - Visszatért Az ének iskolájába Király Viktor

Ismét felbukkant Az ének iskolájában Király Viktor.  A TV2 tehetséggondozójának egykori tanára ráadásul épp utódjának, Caramelnek segített be, hogy tanítványa a lehető legjobban énekelhesse el Viktor egyik dalát. Áron énekelte a dalomat, ami eleve egy különleges helyzet, és persze nagyon jó érzés. Nagyon egyedi hangszíne van annak a fiúnak, bár még meg kell tanulni, hogy jól is használja a hangját. Figyelem Caramel munkáját, és ugyan kicsit fáj a szívem, hogy a sok elfoglaltságom – mint például a május 17-i nagykoncertem – miatt nem tudtam részt venni a műsorban, de azt gondolom, most is nagyon jó kezekben vannak a gyerekek – tette hozzá Viktor, aki korábban két évadon keresztül ült a tanári karban.

Az ének iskolája TV2 - Sportban is erős Az ének iskolája énekeslánya

Anna igazi energiabomba, szüksége van a mozgásra, ráadásul kifejezetten szereti a szokatlan sportágakat.
Nem csoda hát, hogy már pici korában vitorlázott, de indult síversenyeken, búvárkodott, lovagolt, de az igazi szerelem számára a tánc és a gimnasztika világa. Na meg persze manapság az éneklés.
Nagyon szeretek mozogni, a legjobban a ritmikus gimnasztikát szeretem és a balettet, de korábban néptáncoltam is. Szeretnék ritmikus gimnasztikában versenyezni is, de anyu nem engedi. Most újabb tervem van, szeretnék modern táncórákra járni, színpadi táncot tanulni, mert az az álmom, hogy musicalszínésznő legyek – mesélte nevetve Anna, aki heti háromszor jár balettórákra. A kislány egyébként más sportágban, síelésben versenyzett már, alsósként indult a korosztályos magyar kupán, ahol többször volt dobogós, még első helyezett is. Otthonról hozta ezt, az egész család nagyon szeret síelni, vitorlázni, s nyaralásokon próbálták ki a gyerekek a búvárkodást, amelyből még vizsgájuk is van – árulta el Anna édesanyja, Katalin, aki nagyon örül annak, hogy kislánya szeret mozogni.

Az ének iskolája TV2 - Önbizalomhiányos gyerekekben bővelkedtünk

Az ének iskolájának második versenyhetében nyolc tanuló állt színpadra, hogy megmutassa, mit tud. A fiatal tehetségek kivétel nélkül jól teljesítettek, többségük mégis komplexusokkal, és önbizalom hiánnyal lépett a közönség és az osztályozó zsűri elé. Szandi két versenyzője, a polihisztor Kornis Anna és a félig olasz Luigi jelentettek üdítő kivételt, ők igazi energiabombaként csaltak mosolyt az arcokra, valamint Caramel tanítványa, Varga Norbi is magabiztosan adta elő Kökény Attila dalát.
Váradi Robi kézcsókkal köszöntötte az igazgatónőt, Ördög Nórát, és a többi hölggyel is igyekezett flörtölni, mégis elég félénken mozgott előadás közben. Nagy Bogiról kiderült, hogy egy pohár tej kell ahhoz, hogy megnyugodjon, így Caramel szorgosan szolgálta fel neki az italt. Németh Dávid kétség kívül a legérzékenyebb gyerek a mezőnyben, és a testalkatát ért támadások miatt komoly önbizalom hiánnyal is küzd. Előadása után annyira dúlt benne a feszültség, hogy sírva vonult ki a stúdióból. Gyuris Luca bájos éneklése is kicsit visszafogottra sikerült, szerelmes dala azonban a dobogó harmadik fokáig juttatta, ráadásul viszonozta Janca Áron múlt heti vallomását is vele.
Az ezüstérmen ezúttal két diák osztozott, mindketten Caramel tanítványai, Nagy Bogi és Varga Norbi. A hét legsikeresebb énekese Juhos Zsófi lett, aki a felvételin már attól is megtört, hogy elrontott egy hangot. A kislány elmondta, hogy saját magának állítja magasra a mércét, amit néha nehezen tud csak megugrani, de ez alkalommal bizony sikerült, hiszen hatalmas sikert aratott.

Az ének iskolája TV2 - Színpadon lett rosszul Az ének iskolája versenyzője

Heves szívdobogást kapott, és rosszul lett Az ének iskolája vasárnap esti adásának felvételén Németh Dávid. A fiúnak, akit korábban iskolatársai bántottak ducisága miatt, az első versenynapon kis híján félbe kellett szakítania a produkcióját. A felvételen Ördög Nóra  nyugtatgatta, pontosabban csak próbálta, de sikertelenül. Dávid végül annyira rosszul lett, hogy le kellett kísérni a színpadról, és leültetni a színfalak mögött. Mielőtt felmentem, nem volt időm igazán rákészülni a produkcióra. Egy fotózásról rohantam fel a lépcsőn, és szinte alig értem oda a stúdió ajtajába, máris mennem kellett énekelni. Pedig ilyenkor szeretek pár percet magamba szállni, és megnyugodni. Azt szoktam mondani magamnak, hogy minden rendben lesz. De most nem volt, nagyon vert a szívem, és nem éreztem jól magam. Nagyon megijedtem, az jutott eszembe, hogy ki fog rajtam segíteni, árulta el a Blikknek Dávid, aki teljesen el is sápadt. A fiút percekig próbálták nyugtatgatni, de a lépcsőfutás és a fellépéssel járó izgalom együttese kifogott az érzékeny lelkű gyereken. A színfalak mögött Dávid tanára, Hajós András próbálta megnyugtatni a fiút, akihez végül csatlakozott Szulák Andrea is, akinek nemcsak saját tanítványaihoz, de a többiekhez is van egy-egy jó szava. Többek között ezért is vagyunk mi, tanárok, hogy az izgalmat segítsünk leküzdeni, akár adásfelvétel közben is. András mindent elmondott Dávidnak, megnyugtatta őt, tőlem pedig egy ölelést kért a fiú. A gyerekek tudják, hogy bármivel fordulhatnak hozzánk, mindig segítünk. Egy öleléssel pedig mindig szívesen bátorítom őket! –árulta el Andrea.

Az ének iskolája TV2 - Szandit megdöbbentette saját lánya!

Szandi sokáig nem igazán volt tisztában azzal, hogy nagylánya, a most 15 éves Blanka torkában milyen kincs van, a tini nem énekelt soha nyilvánosan. Aztán két évvel ezelőtt megtört a jég, a család pedig döbbenten hallgatta a lány énekét. Mérhetetlen szeretet van köztünk, de egy dologban feladtam neki a leckét: a tehetsége kibontakoztatásában. Két évvel ezelőtt még mi sem tudtuk a családban, hogy Blankának jó a hangja. Már javában zajlott Az ének iskolája, mikor egyszer csak megfeledkezett magáról és tévénézés közben énekelni kezdett. Mindannyian rácsodálkoztunk és biztatni kezdtük, néhány hete énektanárhoz is jár." - mesélte lelkesen Szandi a Meglepetésnek. Blanka imád énekelni, de azt mondja, hogy a színpadot nem neki találták ki. "Nagyon szeretek énekelni, állandóan zeng a ház a hangomtól, tanulás, házimunka közben, de még a zuhany alatt is! Csakhogy sok ember előtt inamba száll a bátorságom és a torkomban dobog a szívem!" - árulta el a nagylány, aki hisz abban, hogy ha sokat gyakorol, és átveszi anyukája lazaságát is, a későbbiekben már nem lesz lámpalázas a fellépések során.

Az ének iskolája TV2 - Érdekességek Horváth Alexandráról

A 15 éves lány arról álmodozik, hogy egyszer kijusson Kubába. Alexandra 1999.05.22. született. Hobbija az éneklés, kedvenc étele a gyros, kedvenc dala Whitney Houston: I will always love you. Kedvenc előadója Whitney Houston, kedvenc filmje: 3 méterrel a felhők felett, kedvenc állata a kutya. Amit szeret viselni farmer, póló, csőtop, bolero, balerina cipő.

Az ének iskolája TV2 - Tarolt Szandi tanítványa

Miután az előző két hétvégén bemutatkoztak Az ének iskolájának tanítványai, most a 16 tehetséges tanuló első fele bele is csapott az igazi munkába. A tanárok személyre szabott trükkökkel próbálták kihozni a maximumot gyerekeikből. Hajós András például egy hip-hop órán csinált bohócot magából Kovács Niki kedvéért, Szulák Andi műtetoválásokkal próbálta előhozni Varga Dávid keményebb oldalát, Szandi pedig focilabdákkal kenyerezte le az izgága Sárközi Rolit. A többi kisénekes is nagy izgalommal lépett színpadra. Nagy Julinak állandó mosolygásából kellett visszavennie dala miatt, Győrfi Dzsenifer pedig szinte kellemetlennek érezte tanára, Caramel csodálatát. Janca Áron nagy vallomással érkezett, ő ugyanis az ének iskolája legszebb lányának énekelte szerelmes számát, aki nem más, mint a jövő héten sorra kerülő, Gyuris Luca. Az este legkiemelkedőbb produkcióját Szandi tanítványa, Horváth Alexandra nyújtotta, aki 2010-ben már feltűnt a Megasztárban, ám akkor Patai Anna kiütötte a versenyből. A 15 éves lány ezért kissé önbizalom hiányos, ám a sok csillagos ötös talán most meggyőzte arról, hogy van helye a műsorban.

Az ének iskolája TV2 - Szerelemre hangolva

A felvételen Ördög Nóra és a tanári kar tagjai hiába próbálták kiszedni a fiúból a nevet, Áron ugyanis úriember módjára hallgatott. A Blikk azonban  megtudta, hogy Caramel tanítványának szívét Szulák Andrea egyik versenyzője, Gyuris Luca rabolta el. Igaz, a fiatal fiú egyelőre csak barátságról beszél kettejük között, Áron szinte minden szabad idejét a fiatal lánnyal tölti, így a többieknek is egyértelmű: itt valami alakulóban van. A műsor legelején ismerkedtünk össze, és be kell vallanom, nekem az első pillanattól kezdve nagyon tetszett, árulta el Áron, így végül nem is volt meglepő, hogy az első közös forgatáson a fiatalok szinte elválaszthatatlanok voltak. A műsor reklámját, a Happyt úgy kilenc órán át forgattuk, mi pedig ebből 8 óra 59 percet beszélgettünk, tette hozzá nevetve a fiatalember, aki azt külön hangsúlyozta, egyelőre az ismerkedés fázisában vannak.  Barátok vagyunk, de ebből bármi lehet – titokzatoskodott Áron, aki sok hasonló korú fiatallal ellentétben nyíltan vállalta érzelmeit. Egy biztos, ha a srác eljut odáig, hogy randira hívja szíve választottját, az egy emlékezetes nap lesz. Áron ugyanis elárulta, ő az a típusú fiú, aki megadja a módját. Nagyon szeretek virágot adni, főleg rózsát, mert azt szeretik a lányok, mondta Áron, aki még a produkciója alatt is arra gondolt, vajon milyen lesz a fogadtatása a nyilvános érzelmi vallomásnak.  Caramelnek és Áronnak így nemcsak szakmai kérdésekben akad megbeszélnivalójuk, de a sztár egy érzelmes kamasz fiú mindennapjaiba is belecsöppent. Szerencsére Áronnal annyira jó a munkamorálja, hogy az érzelmei nem zavarnak bele a felkészülésbe. Sőt ő az a típusú énekes, aki ezekből is építkezik, neki kifejezetten jót tesz az, amit érez, árulta el Caramel, aki próbál nem­csak tanárként, de barátként is a versenyzői mellett állni.

Az ének iskolája TV2 - Egymásba szeretett két diák

Igenis lehetséges szerelem első látásra. Janca Áron ugyanis a tanári kar elé egy szerelmes dallal állt, amit mindenki meglepetésére az osztály legszebb lányának énekelt. Igaz, a diák nem árulta el, kinek szól a produkciója, de az kiderült abból, hogy a legjobban Gyuris Luca pirult el a vallomás hallatán. Láthatóan megérintette őt az érzelmes dal.
Áron egy csupaszív, érzelmes és gyengéd gyerek. Ez nem azt jelenti, hogy pityogós, sokkal inkább azt, hogy nem szégyelli kimutatni az érzéseit. Valóban van egy lány az osztályban, aki iránt többet érez barátságnál, de nagyon gyerekcipőben jár még ez a kapcsolat, majd az idő dönti el, hogy mi fog ebből kialakulni, nyilatkozta a Borsnak Áron édesanyja, Kormos Anette.

Az ének iskolája TV2 - Nézd csak, mit tervez a frizurájával Ördög Nóra!

Neked tetszett Ördög Nóri rövid hajjal? Lehet, hogy hamarosan újra hozzá kell szoknod a látványhoz. Ördög Nóra sok rajongótól megkapta a magáét, amikor fiús hajra váltott. Szerintünk nem hozott rossz döntést akkor, hoszen csinos arcát kiemelte rövidre nyírt frizurája. Mára visszatért a hosszabb, nőiesebb fazonhoz, most azonban tett egy furcsa kijelentést. Az ének iskolájának egyik növendéke, Nagy Bogi ugyanis mondta, hogy Ördög Nóri miatt lett az ő frizurája is ilyen rövid. Nóri erre lelkesen mesélte mennyire imádta azt a hajszerkezetet, s felvetette, mi lenne, ha most ő utánozná Bogi frizuráját? Kíváncsian várjuk!

Az ének iskolája TV2 - Szulák Andrea szerint az idei évad a legerősebb

Szulák Andrea az Aktív kamerái előtt vallott arról, véleménye szerint az idei évad a legizgalmasabb Az ének iskolája eddigi szériái közül. Az énekesnő most mind a 16 kisdiákot szívesen tanítgatná. "Az idei felhozatal ez nagyon izgalmas volt. Nagyon sokszínű, sokrétű, mintha kicsit magasabb lenne a színvonal, mint az eddigi. Mintha megértették volna a diákok, hogy voltaképpen ez az egész Ének iskolája miről is szól, hogy mi a mi üzenetünk, vagy mit szeretnénk ezzel az egész műsorfolyammal elérni" - mondta el Szulák Andi; Caramel pedig egész egyszerűen hatalmas felelősségnek érzi a tanári szerepet. De nemcsak ők, hanem a műsorvezető, Ördög Nóra is mindent beleadott a felvételi adások során.  Az igazgatónőként debütáló Nóra ugyanis múltkor mazsorettként, tűzoltóként és pizzafutárként vitte a jó híreket, a második adásban pedig többek közt búvárként, autómentőként és fagyiárusként is bizonyíthatott, ahogy ez az alábbi videóban is megtekinthető.

Az ének iskolája TV2 - A második adás is nagy siker volt

A TV2 tehetséggondozó produkciója ismét a hétvége legnézettebb műsora volt a teljes lakosság és a 18-59-es célcsoport körében is.
Az ének iskolája harmadik évadának eheti adását a teljes lakosság körében 1 198 693-an (13,28% AMR), míg a 18-59 évesek közül 593 567-en (10,86% AMR) nézték. A vasárnap esti showműsor magabiztos piacvezető lett műsorsávjában, 23,08%-os közönségarányt ért el a 18-59-es célcsoportban, míg a teljes lakosság körében a tévénézők 25,78%-a választotta vasárnap este a TV2 produkcióját.
Az ország legnépszerűbb televíziós éneksulija továbbra is szívhez szóló pillanatokkal és kiemelkedően tehetséges diákokkal várja a nézőket minden vasárnap 18:55-kor a TV2-n. Az iskola igazgatónője Ördög Nóra, a harmadik évfolyam felfedezettjeit Szandi, Szulák Andrea, Caramel és Hajós András segíti.

Az ének iskolája TV2 - Az ének iskolájában botcsinálta pedagógusok ülnek

"Felvételt nyerni Az ének iskolájába tapasztalataim szerint maradandó élmény a gyerekek számára. Amellett, hogy ez egy iskola, ahol tanulni is kell, számos élményt szereznek. Érdekes, hogy az új évfolyamban három kisdiákom ugyanannyi idős, mint a gyermekeim, így különösen megvan köztünk az összhang. Ismerem a tizenöt éves tinilányok bizonytalan korszakát, a nyolcéves kisfiúk világát, ezek az ismeretek pedig megkönnyítik a dolgomat" - mesélte az Origónak Szandi. Meg szokták kérdezni tőle a diákok, hogy honnan van ennyi energiája, hiszen valóban állandó pörgésben van. "Pótanyuka és tanító is vagyok ilyenkor egy személyben, a három saját gyermekemhez kapok még négyet, és mindenkire kell figyelnem. Igyekszem huszonöt év tapasztalatát átadni a kis tehetségeknek, hiszen én is fiatalon kezdtem, tizenhárom évesen jelent meg az első lemezem. Szívesen mesélek nekik arról, hogy milyen ennyi idős korban a szereplés, továbbá a saját énektanáromtól, Szelezsán Zsuzsától tanultakat is igyekszem továbbadni. Hiszek a szeretet, a kommunikáció és az ölelés erejében, és csodálatos érzés, hogy adhatunk a gyerekeknek." "Az ének iskolájában csak örömkönnyek hullnak, itt mindenki őszinte és tiszta, és külön öröm számomra, mikor látom, hogy a tizenhat kis énekes milyen összetartó csapatot alkot. Nem számít, hogy ki honnan jött és milyen a családi háttere, sokat csacsognak és játszanak együtt a forgatás szüneteiben" - tette hozzá.
Szulák Andreát a sikerélmények lelkesítik
"Sosem gondoltam, hogy ennyire érdekes dolog átadni olyasvalamit a fiatalabb generációknak, amiket mi magunk már megtanultunk, vagy legalábbis amiről azt hisszük, hogy jól tudjuk. A gyerekek úgy szívják magukba minden tanácsunkat, mint a szivacs, hétről hétre megtapasztalnak valami újat. Mi, a tanári kar, szerencsések vagyunk, mert a szerkesztők olyan csapatot állítottak össze, akiknek óriási a tudásszomjuk, nyitottak, és emellett nincs gond a viselkedésükkel sem" - mesélte. A szakmai tudás mellett fontosnak tartja, hogy mentálisan is segítsék a diákokat. "Botcsinálta pedagógusok vagyunk, akik csupán órákat foglalkoznak a gyerekekkel, ellentétben a hivatásos tanárokkal, akik harminc diákot tanítanak nap, mint nap. De nekünk is megvannak a sikereink, ezek a közös élmények pedig összekovácsolnak bennünket. Néha noszogatni kell őket, máskor csitítani, mintha kertészként tartanánk rendben a kertet: a vadhajtásokat levágjuk, a szép virágokat ápoljuk és öntözzük." "Mind a tizenhat gyereket nagyon megkedveltem, a négy sajátomat pedig egyenesen imádom. Büszkék lehetnek rájuk a szülők, mert már most minőségi emberek. A harmadik évfolyam összességében tekintve egységesen erős mezőny, nehéz lesz majd osztályelsőt választani közülük. Azt szeretem ebben a műsorban leginkább, hogy nincs benne semmi bántó szándék, nem sebezni akarunk, hanem segíteni. Gyönyörűséges pillanatokat éltem át a korábbi évfolyamokkal, és az új diákoknak köszönhetően is hasonlókban van részem."
Hajós András szerint néha álomrombolónak is kell lenni
Az ének iskolájának tanára szerint a gyerekek és a szülők felismerték, hogy mi a TV2 műsorának célja, megértették a brandet. "Korábban azok jelentkeztek, akik sztárok akartak lenni és azt gondolták, belőlük lesz a következő Caramel vagy Radics Gigi. Úgy látom, a szülők és a gyerekek felismerték, hogy ez nem erről szól. Az ide jelentkező diákok egy három hónapos tanulási folyamatban vesznek részt, aminek során betekintést nyernek abba, hogy milyen az a zenei világ, amire vágynak. Ez képzés, nem pedig sztárképzés" - mondta.
"Ma Magyarországon a könnyűzenei szakmában nem tudunk olyanokat felsorolni, akik az elmúlt öt évben ne tűntek volna fel a képernyőn. A nagy öregeknek erre nem volt szüksége, manapság azonban lehetetlen érvényesülni a tévés szereplés nélkül. A másik az, hogy nincs az országban rendes zeneoktatás, a gyerekek autodidakta módon, a számítógép előtt ülve, YouTubeot hallgatva tanulnak meg dalokat. Egyrészt túlképzettek, hiszen óriási mennyiségű zenével találkoznak és ezeket utánozzák, másrészt alulképzettek, mert nem tudnak semmit a hangképzésről és a kottaolvasásról."
A próbák során derülnek ki a hibák, amiket a tanárok igyekeznek kijavítani, de azt is el kell fogadni, hogy nem mindenkiből válik énekes. "Kicsit álomromboló vagyok, mert őszintén megmondom azt is, ha valakinek nem megy annyira, mint gondolja. Nem az a jó, ha sok énekes van a világon, hanem az, ha sok elégedett ember. Berki Artúrnak, aki az előző évfolyamban volt a diákom, írtam egy dalt. Számára majd most fog eljönni az érzés, hogy tizenhatezren megnézték már a klipjét, mégsem fog történni semmi a világon, ő ugyanaz a srác marad, aki eddig volt. Nekik ez egy jó buli, élvezik a népszerűséget, a szereplést, de megtapasztalják azt is, hogy a zenei piac itthon nem teremt feltétlenül jó körülményeket számukra."
Caramel tapasztalatból ismeri a tehetségkutatókat
Mivel ő is egy tévés tehetségkutatóban vált ismertté, jól ismeri, milyen helyzetbe kerülnek Az ének iskolájának tanulói, és bár először ült be a tanári karba, a The Voice zsűrijében már szerzett tapasztalatot. „Úgy gondolom, hogy van bennem annyi tudás és szeretet, hogy tudjak bánni a tehetséges gyerekekkel. Tudtam, hogy ügyes diákok fognak jelentkezni, de hogy ennyire jók lesznek, arra nem számítottam. Sokszor csak pislogtam a székben ülve, hogy miket tudnak produkálni a színpadon." "Szuper kis közösség lettünk a tanárokkal és a diákokkal, a sajátjaimon kívül a többieknek is mindig nagyon drukkolok. Nincs ellenségeskedés és versengés, együtt örülünk a sikereiknek. Ezekbe a kisgyerekekbe két perc alatt bele tud szeretni az ember, annyira aranyosak és kedvesek" - részletezte.

Az ének iskolája TV2 - Alexandra újra ringbe száll

2010-ben alig tízéves kislányként a Megasztár legjobb huszonnégy énekese közé verekedte magát, a párbajon azonban Patai Anna legyőzte. A kudarc hatására a tizenöt éves Horváth Alexandra képtelen volt mikrofont ragadni. Nagyon megviselt a kiesés, még visszagondolni is rossz volt rá. Ezt követően egyszerűen nem voltam hajlandó énekelni, három éven át. Se rendezvényen, se ünnepségeken, mesélte Az ének iskolája című műsor versenyzője. Végül anyu beszélt rá, hogy énekeljek. Újra tanulni kezdtem, tánc- és zeneiskolába járok, mindenem az éneklés. Édesanyám addig noszogatott, míg igent mondtam. Tanulni, fejlődni szeretnék a műsorban, és visszaszerezni az önbizalmam, mondta Szandi.

Az ének iskolája TV2 - Ördög Nórát akarja felszedni a nyolcéves srác

Már ránézésre látta a tanári kar, hogy kis csodabogár vonul fel előttük Az ének iskolájában. Sárközi Rolika csak nyolcéves, de már most nem lehet bírni vele.
„Nem rossz gyerek, csak eleven” – jellemezte a Borsnak nagyapja, Zsolt, aki feleségével öt éve neveli unokáját. A szülei elváltak, az anyja a fővárosba költözött, vitte Rolit is, de ő visszavágyott, ezért hazajött, mesélte a nagypapa. Roli lelkesen kergeti a labdát, és szorongatja a mikrofont, s az őrületbe kergeti a családját. Egyszer azon kaptam, hogy beindította a teherautót az udvaron, és elindult vele. Szerencsére futva utolértem. Az szórakoztatja, hogy a kávénkba sót tesz cukor helyett, így a nagypapa. Rolinak a bajkeverésen kívül még egy szenvedélye van: a csajozás. Van csajom, de mostanában nem nagyon van időm foglalkozni vele, kérkedett munkatársunknak. Ördög Nórát fogom felszedni. Amit a Pali bácsi nem tud, az a Pali bácsinak nem fáj, utalt Nánási Pálra is a kis bajkeverő. Nórának nagyon szép a haja, a szeme és a szája is. Egyedül a ruháival nem vagyok elégedett. Hordhatna mindig miniszoknyát. A Rising Starban volt rajta egyszer egy olyan ruha, ami nagyon tetszett. Az ének iskolájában nem szeretnék nyerni, csak jól érezni magam. Ha felnövök, úgyis énekes és focista leszek! –magyarázta meggyőződéssel.

Az ének iskolája TV2 - Luigi mamája show-táncos volt

A tanári kar először nem is tudta eldönteni, hogy a kisfiú vagy harsány anyukája szeretne szerepelni a kamerák előtt. Az ének iskolájába Luigi az édesanyjával, Anikóval érkezett, a családtagok pedig perceken belül összevitatkoztak. Kiderült, a heves vérmérséklet az olasz gyökereknek köszönhető, az énekes édesapja ugyanis olasz.
Luigi nagyon szemtelen időszakát éli, sokszor veszekszünk, de próbáljuk mindig áthidalni ezeket a problémákat. Apukájával sem volt soha kiegyensúlyozott a kapcsolatunk, ő most Olaszországban él, és egy fagyizót üzemeltet, tudtuk meg Anikótól, aki Luigival együtt gyakran meglátogatja Olaszországban az apukát. Jól kijönnek, apa és fia összetartanak, a nagy Luigi mindig megvédi, és neki ad igazat. Bevallom, nem könnyű velük, magyarázta az anya, aki fiatal korában is sokat utazott munkalehetőség után kutatva, dolgozott például Amerikában. Külföldön táncoltam show-girlként. A fiam ennek annyira nem örül, mert elég prűd. Otthon sem szereti a meztelenkedést, ma már én sem mászkálnék előtte ruha előtt, hiszen már kamasz, de régebben előfordult, hogy rám szólt, mesélte. Anikótól azt is megtudtuk, hogy a szemérmes Luigi zenei tehetségét zenész édesapjától örökölte, nagy álma, hogy zenélésből éljen meg, de emellett a tévézés is érdekli. Nagyon okos és érdeklődő fiú. Jól tanul, a tanárainak is mindig szót fogad, szerintem Szandival is jól fognak tudni együtt dolgozni. Ha nem a zenélésben találná meg a számítását, szívesen lenne műsorvezető is, tette hozzá az iskolás anyukája.

Az ének iskolája TV2 - Csúfolják a társai az énekes kisfiút

„Azért vagyok itt, hogy megmutassam az iskolatársaimnak, hogy igenis érek valamit” -adta a megdöbbentő választ Németh Dávid  arra a kérdésre, hogy miért jelentkezett Az ének iskolájába. A kisfiút ugyanis hosszú hónapokon át szekálták az iskolában, szünetekben csúfolták azzal, hogy túl lányos és duci. Előfordult, hogy hazafelé menet papírgalacsinokkal dobálták és szidalmazták. Dávid eleinte a szobájába bújt el, és sírva várta, hogy jobb legyen, ám most új módját választotta a harcnak. Nagyon magába volt fordulva, mi is nehezen tudtuk belőle kiszedni, hogy mi a baj. Végül csak elmondta, így az osztályfőnökhöz és az igazgatóhoz fordultunk segítségért. Tudtommal a hangadó fiút azóta ki is csapták, mesélte el Dávid anyukája, Zsuzsa. A fiú talán éppen ezt a fájdalmát énekelte ki a meghallgatáson magából, ami annyira jól sikerült, hogy a tanári kar nem győzte törölgetni a szeméből a könnyeket.

Az ének iskolája TV2 - Ördög Nóra szembenézett félelmeivel

Ördög Nóra Az ének iskolája egyik kis versenyzőjének kedvéért búvárruhába bújt, írja a Blikk.
„Volt egy korábbi rossz élményem. Egy forgatás miatt egyszer merülnöm kellett, de az nem sikerült annyira jól, mert bepánikoltam. Arra emlékszem, hogy próbáltam feljönni a felszínre, de az ólomnehezékek miatt ez nem annyira egyszerű feladat. Akkor úgy gondoltam, hogy soha többé nem húzok búvárfelszerelést, de mivel Annát épp a búvárvizsgáján akartuk meglepni, nem volt más választásom. Leküzdöttem a félelmem... Szerencsére sikerült, a kislány pedig örült, hogy bekerült a műsorba, én meg újra kedvet kaptam a búvárkodáshoz” – mondta Nóra.

Az ének iskolája TV2 - Megválik hosszú tincseitől Ördög Nóra

A 12 éves Nagy Bogi Balmazújvárosból érkezett felvételizni. A rövid, fiús frizurás tinilány, akivel vasárnap este a nézők is megismerkedhetnek a TV2-n, nagyon meglepte a zsűrit, amikor elárulta, hogy Ördög Nóri inspirálta, amikor levágatta a fürtjeit. „Imádtam, amikor rövid hajat viseltem, könnyű volt kezelni, lehet, hogy miattad ismét levágatom" – jelentette ki a műsorvezető, akinek jelenleg már a válla alá érnek barna fürtjei.
Nórát 2010-ben 29 év után Hajas László mesterfodrász szabadította meg hosszú, göndör fürtjeitől és rövid, fiús frizurát vágott neki. Szerencsére férje, Nánási Pál is áldását adta a drasztikus változásra. Nóri csak kislánya, Mici születése után kezdte el újból növeszteni a haját, mert a terhessége vége felé már ritkán jutott el fodrászhoz.

Az ének iskolája TV2 - Az ének iskolája szurkálódással indult

Mégpedig a szurkálódás, ráadásul azon felnőttek között, akiknek példát kellene mutatniuk.

Már rögtön a műsor elején kiderült, ugyan a tehetségkutató főszereplői zsivány és vagány gyerekek, a zsűriben ülők, azaz Szulák Andrea, Szandi, Hajós András  és Caramel, valamint az új igazgatóasszony, Ördög Nóri néha rosszabbul tudnak viselkedni, mint a diák­jaik. Szóval Nóri, én leszek az a kolléga, aki régóta van a szakmában, mindig is iskolaigazgató akart lenni, és az új, fiatal és csinos igazgatónőt gyűlöli, magyarázta Hajós, amikor alig hallhatóan Szulák Andi finoman közbeszólt:  Az az én szerepem, jegyezte meg csípősen a színésznő, akinek a hangjából kiérződő él arra enged következtetni, hogy talán nem viseli annyira jól, hogy Friderikusz Sándor helyett Ördög Nóri a műsor új arca. Az első adás első részében Lentulay Krisztián, Gyuris Luca és Varga Norbi mutatta meg tehetségét a tanári karnak.

Az ének iskolája TV2 - Az ének iskolája még mindig nagyon szerethető műsor

Harmadik évfolyamát kezdte meg Az ének iskolája vasárnap, és mivel egy sikeres formátumról van szó, semmi nem indokolta, hogy a TV2 a műsoron bármit is változtasson, így nem is nagyon nyúltak bele. Jó, a zsűriben vért frissítettek, a kissé merev és nem túl szimpatikus Király Viktor helyére beült Molnár Caramel Ferenc, aki mackós, joviális külsejével és hajlítgatás iránti olthatatlan vágyával biztos jobban bejön majd a lurkóknak. A többi zsűritag maradt, és ez jó, az meg pláne, hogy Szandi hiperaktivitásából mintha visszább vettek volna egy kicsit, Szulák Andrea és Hajós András viszont maradt pont olyannak, mint eddig, szerethető, a gyerekekkel nem idiótán gügyögő, hanem értelmesen beszélő felnőttnek, aki partnerként kezeli őket, és nem plüssmaciként.

Az osztályfőnök szerepét Ördög Nóra vette át Friderikusz Sándortól, ami visszalépés, nekem az a stílus, amit Friderikusz képviselt, jobban bejött, mint ez az üvöltözős, harsány, műcuki kínvigyorokkal és erőltetett poénokkak teletűzdelt verzió, de lehet lesz ez még jobb is. Mindenesetre akkor, amikor megjegyezte az egyik diák láttán, hogy emlékszem rád a Megasztárból, hangosan felröhögtem, az abszurditás nevű bödön alját így már nagyon régen nem kaparta műsor - a Megasztár 5 idején Ördög Nóra éppen X-Faktort vezetett, és annak is örült ha Vastag Csabát felismerte a színpadon, nemhogy egy akkor éppen 12 éves kiscsajt, aki Patai Anna ellenében hullott ki az egyik elődöntőben. Az idei gyerekek között az első adásba is bekerült több olyan, akiben ott van a sztori, akinek a hátterét lehet majd egy kicsit kapirgálni kisfilmekben, és most nem a cinizmus beszél belőlem, egyszerűen így van - a rendezett családi helyzet és az átlagos gyermekkor éppúgy nem érdekes, mint a felnőtt műsorokban a normális szereplő, ez van. Mindez persze semmit nem von le az énekesek érdemből, akik között van pár egészen jó, például az a tízéves kissrác, aki már komplett bulikat tol a vidéki kultúrban, és olyan profi a színpadon, amilyen én soha a büdös életbe’ nem leszek, vagy az a kislány, aki Szandi-hangon énekelte el a Szívemben bomba van című dalt. Az továbbra is nagyon tetszik a műsorban, hogy a gyerekekből nem csinálnak bohócot, bár én azokat a cukiskodós, spontánnak szánt szegmenseket, amikben a gyerekek kulcstartót meg sütit hoznak a tanároknak, hanyagolnám, nem kell ez ide, foglalkozzunk a gyerekkel, a hátterével, a fejlődésével, az énektudásával, és gondozzuk inkább azt, nem kell a bazári vonal. Igen dicséretes és szimpatikus, hogy a műsor továbbra is megmarad emberinek, de nem megy át olyan nyomorpornóba, mint a Rising Star egyik másik epizódja, és ami a legjobb, hogy a gyerekek őszinte öröme, az, hogy elértek valamit, hogy bekerültek egy olyan műsorba, ami a zenei fejlődésüknek igenis jót tehet, száz százalékosan átjön a képernyőn, és valahol ez a lényeg, ugye.

Az ének iskolája TV2 - Ördög Nóra mazsorettnek öltözött

Ördög Nórával, Caramellel, és a már megszokott, régi tanárokkal - Szandival, Szulák Andreával és Hajós Andrással - elindult Az ének iskolája harmadik évfolyama. Bár Friderikuszt is szerettük jófej igazgató bácsiként, meg kell állapítanunk, Ördög Nóra azért vitt egy kis új színt a műsorba.
Jól állt neki szinte mindegyik extra produkció; tűzoltóként, tornatárként, na és főképp mazsorettként is abszolút szerethető volt. Jó, pizzafutárként, bukósisakkal azért elég viccesen nézett ki. Szóval eddig nálunk az igazgatónő jól vizsgázott, a versenyzők pedig már a felvételin is hozták az előző évadokban is megszokott színvonalat és cukiságfaktort. Lentulay Krisztián 12 éves, Szlovákiából érkezett, szintetizátorozik és máris fellépésekre jár. Tanára Hajós András lesz, aki tűzoltóként közölte vele az örömhírt. A 15 éves végtelenül bájos Gyuris Luca Egerben él, apukája pedig korábban Hevesi Tamással zenélt együtt. Tanára Szulák Andi lesz. Varga Norbi 12 éves és pingpong bajnok. Mellesleg pedig jól is énekel, a továbbiakban Caramel fogja terelgetni, aki a műsorvezetőhöz hasonlóan elég jól belesimult új szerepébe.
A 13 éves Nagy Juli Szlovákiából egyfajta mini-Szandiként érkezett. A pozitív kisugárzású, mosolygós kislány ha épp nem énekel, akkor mazsorettezik, amihez előbb Hajós és Caramel, majd később Nóra is csatlakozott. A pedagógus családból származó Juli Szulák Andi tanítványa lesz. Horváth Alexandra 15 éves, és nem véletlenül találtuk ismerősnek. A csinos nagylány ugyanis a 2010-es Megasztár legjobb 24 énekese közé jutott, ahonnan végül Patai Anna mellől esett ki, ami nagyon megviselte. Ezúttal viszont már biztos helye van Szandi szárnyai alatt.
Az egyik legédesebb apróság vitathatatlanul a 8 éves Sárközi Roland, akit nagyszülei nevelnek, és imádja a focit. Így sikeres felvételijéről is egy Fradi meccsen értesült, ami láthatóan hatalmas élmény volt az egyébként nagyon vagány kisfiúnak. Rolit is Szandi fogja tanítgatni a műsor idején.
A 13 éves Juhos Zsófi nem akármilyen kísérővel érkezett. A röplabdás kislány ugyanis 3 éve tanul énekelni Dér Heninél, akit mára már családtagjának érez. A produkció kicsit döcögősen indult, de egy kisebb sírás után végül helyreállt a rend, és Zsófi megmutatta mit tud. Ő lett Szulák Andi harmadik kisdiákja.
Utolsóként Janca Áron érkezett, aki 14 éves, és anyukája énekesnő volt, ma pedig énektanárként tevékenykedik. A koránál idősebbnek tűnő fiú Caramelt kapta tanárául.
Jövő héten ismét felvételi, a második nyolc tanulót ismerhetjük meg majd az adás során.

Az ének iskolája TV2 - Ördög Nóra pizzafutár lett

Az ének iskolájának igazgatónője Ördög Nóra lett, aki a harmadik évfolyam versenyzőinek személyesen vitte el a jó hírt a sikeres felvételiről. Az első adásban nyolc gyereket ismerhetnek meg vasárnap este a nézők, Szandi, Szulák Andrea, Caramel és Hajós András diákjait nem kis meglepetést okozva lepte meg.
Ördög Nóra többek közt kipróbálta, hogyan kell mazsorett botot forgatni, milyen testnevelő tanárt helyettesíteni és pizzát kiszállítani, ült tűzoltóautóban, táncolt a Keleti pályaudvar előtt és kiabált a meccs végén a focipálya közepén.

Az ének iskolája TV2 - Húsvétkor startol Az ének iskolája

Már csak néhány hét, és április 5-én ismét kinyitja kapuit Az ének iskolája, Ördög Nóra igazgatónővel, és a Szandi, Szulák Andrea, Caramel és Hajós András alkotta tanári karral.
A harmadik évfolyamra jelentkezők száma igen magas, közel ezerötszáz kisdiák járna szívesen az ország legnépszerűbb televíziós éneksulijába. Nincs könnyű dolga a szakmai zsűrinek és a tanári karnak sem, hiszen csak tizenhat hely van a padokban. Az ének iskolájának újdonsült tanára, Caramel elárulta, neki bizony nem egy produkció után leesett az álla.
"Korosztálytól függetlenül nagyon tehetséges gyerekeket láttunk és hallottunk, volt olyan, hogy azt hittem, elájulok egy-egy előadás alatt, olyan erős hatással volt rám. Rengeteg ígéretes kis énekes van itt, akik egyszer majd komoly előadókká válhatnak. Ők már az a generáció, akik a videómegosztókról tanulnak meg sok mindent, szorosabb kapcsolatban vannak a zenével, mint gyerekkorunkban mi voltunk. Persze, van mit csiszolni rajtuk, és örülök, hogy ebben én is közreműködhetek. Úgy érzem, megtaláltam a helyem ebben a műsorban" - mondta el az énekes, aki négy gyermeknek foghatja majd a kezét Az ének iskolájában.

Az ének iskolája TV2 - Kiderült mikor indul a műsor

A TV2 népszerű tehetséggondozó műsorába rengeteg dalos ajkú kisdiák jelentkezett: közel ezerötszázan szeretnének Szandi, Szulák Andrea, Caramel vagy Hajós András osztályába járni. Már csak néhány hét, és április 5-én ismét kinyitja kapuit Az ének iskolája. A harmadik évfolyamra jelentkezők száma igen magas, közel ezerötszáz kisdiák járna szívesen az ország legnépszerűbb televíziós éneksulijába. Nincs könnyű dolga a szakmai zsűrinek és a tanári karnak sem, hiszen csak tizenhat hely van a padokban. Az ének iskolájának újdonsült tanára, Caramel elárulta, neki bizony nem egy produkció után leesett az álla. 
- Korosztálytól függetlenül nagyon tehetséges gyerekeket láttunk és hallottunk, volt olyan, hogy azt hittem, elájulok egy-egy előadás alatt, olyan erős hatással volt rám – mondta Caramel.
– Rengeteg ígéretes kis énekes van itt, akik egyszer majd komoly előadókká válhatnak. Ők már az a generáció, akik a videómegosztókról tanulnak meg sok mindent, szorosabb kapcsolatban vannak a zenével, mint gyerekkorunkban mi voltunk. Persze, van mit csiszolni rajtuk, és örülök, hogy ebben én is közreműködhetek. Úgy érzem, megtaláltam a helyem ebben a műsorba – tette hozzá az énekes, aki kislánya, Szofi mellé idén tavasszal négy újabb gyermeket kap, akiknek foghatja a kezét, és segítheti az első lépéseiket Az ének iskolájában.

Az ének iskolája TV2 - Új zsűritag, tanár érkezik

Az énekes úgy nyilatkozott, hogy nagyszerű dolog felszínre hozni eddig még ismeretlen tehetségeket. Most már bizonyos, hogy változik Az ének Iskolája zsűrije. Király Viktort a harmadik évadban már nem láthatjuk, Molnár Ferenc Caramel érkezik a helyére. Viktor nagyon megszerette a műsort, örömmel segítette a kis tehetségeket, de idén már a munkái miatt nem tudna eleget foglalkozni velük. Caramel elmondta, hogy nagyon örül az új feladatnak.

Az Ének iskolája - Ördög Nóra veszi át Friderikusz helyét

Ördög Nóra e Rising Star után újabb műsort kapott a TV2-től. A csinos műsorvezető Friderikusz Sándor helyét veszi át.
A kétgyerekes anyuka igazán testhez álló feladatot kapott, Az ének iskolájának a műsorvezetője lesz.
A harmadik évadban tehetséges kamaszokkal és nagy hangú apróságokkal dolgozik együtt az „iskolaigazgató", aki már most élvezi a közös munkát.
– Az első forgatási napok nagyon jó hangulatban teltek, gyorsan összecsiszolódtunk a tanárokkal, és leesett az állam, milyen tehetségesek a jelentkező gyerekek. Lúdbőrözős pillanatokat vártam, és meg is kaptam – mondta Nóra.
– Gyerekekkel dolgozni egyébként is nagyon hálás feladat, a stáb az első pillanattól kezdve óriási szeretettel veszi körül a jelentkezőket, és nagyon pozitív a légkör a forgatásokon.
Az ének iskolája tavasszal kerül a képernyőre és nem csak a műsorvezetői poszton történt változás, hanem a zsűriben is. Szandi, Szulák Andrea és Hajós András mellett Caramel lesz a negyedik tag, aki Király Viktor helyét vette át.