Az ének iskolája - Norbi lányát kiejtette a TV2

Schobert Laráról hiába mondta Kasza Tibi és Janicsák Veca, hogy őstehetség, a kereskedelmi csatorna szerkesztőinek mégsem volt elég jó. A válogatáson készült vi­- deója viszont óriási siker az interneten.
Schobert Lara is versenybe szállt a TV2-n hamarosan induló, Az Ének iskolája című zenei tehetséggondozó műsorban. A kilencéves kislány a szüleit is meglepte a nevezéssel, hiszen sosem mondta, hogy szívesen énekelne, sőt! A hangját sem engedte ki otthon, így a családban senki sem tudta, mire készül. Két hónappal ezelőtt állt elém Lara, és azt kérte, engedjem el a válogatóra – emlékszik vissza a kezdetekre Norbi. – Meglepett, azt mondtam neki, hogy énekelni sem tud, mégis mit keresne ott? Erre elindította a kedvenc dalát, lehalkította és ráénekelt. Megdöbbentett a produkciója! – mondta a büszke apa. Schobert Norbi gyermekét hallgatva azon kezdett el gondolkodni, hogy kitől örökölhette a tehetséget, hiszen sem ő, sem Réka nem rendelkezik énekhanggal.
– Hirtelen bevillant, hogy bizony volt a családunkban zene- értő ember, konkrétan a déd­-nagyanyám testvére, Rajeczky Benjámin. Ő volt az egyik leghíresebb magyar zenekutató és oktató, Kodály Zoltán közvetlen munkatársa. Hiszek benne, hogy a lányom muzikalitása innen eredeztethető. Felvettük a dalát, amit elküldtünk a műsornak, de megmutattam Kasza Tibinek és Janicsák Vecának is, kíváncsi voltam, mit gondolnak. Mindketten azt mondták, hogy a lányomnak nem tipikus gyermekhangja van, és szerintük nagyon tehetséges. Ezt alátámasztja, hogy a 3500 indulóból az első negyvenbe jutott, ott azonban kiejtették.
A kiesés meglepő módon sem az apát, sem az énekesnőnek készülő lányát nem kedvtelenítette el.
– Most már biztos, hogy Larát nem érdekli a sport, hobbiszinten lovagol és korcsolyázik, de ő nem lesz fitneszlady. Egy szabadon szárnyaló művészlélek, aki bár már eljár énektanárhoz, de mindenféle előképzés nélkül hangszerel és dalokat ír. Támogatom őt a terveiben, örülök neki, hogy céljai vannak. Hogy sikeres énekes lesz-e, az a jövő zenéje, annyi azonban biztos, hogy már most elég komoly az érdeklődés a produkciójára. Az énekes videóját egy nap alatt 250 ezren töltötték le, nyilván azért is, mert a mi gyerekünk. De éppen ezért ilyen nézettség szerintem ennek a tévéműsornak sem jött volna rosszul – morfondírozott Schobert Norbi.
A Bors szerette volna megtudni Lara válogatásokon nyújtott teljesítményéről a TV2 illetékeseit is. A csatorna még nem szeretné nyilvánosságra hozni a bekerültek névsorát, azonban annyit elárultak, hogy nagyon magas volt a mérce.

Az Ének iskolája - Különleges műsorral készül a TV2

Különleges műsor lesz Az Ének iskolája

Az Ének iskolája címmel áprilisban egyedülálló énekes-tehetséggondozó műsor indul a TV2-n gyermekek főszereplésével. Az igazi családi szórakozást ígérő műsorban olyan sztárok segítik az énekes palánták zenei fejlődését, mint az osztályfőnök-műsorvezető Friderikusz Sándor, és a tanári kar: Szandi, Szulák Andrea, Hajós András és Király Viktor. Minden eddigi tehetségkutatótól eltérő műsort mutat be áprilistól a TV2. Az Ének iskolája 8 és 14 év közötti, kiemelkedő énektudású és tehetségű kisgyermekeket mutat be. Ebben a műsorban nincs kiesés, nincs csalódás, nincs durva kritika. A gyerekek kizárólag pozitív megerősítéseket kapnak egy olyan különleges osztály tagjaként, amely az adások alatt végig együtt marad.
A 16 kiválasztott gyerek zenei fejlődését a könnyűzenei szakma kiválóságai, Szandi, Szulák Andrea, Hajós András és Király Viktor segítik, az osztályfőnök – műsorvezető Friderikusz Sándor lesz.
Az Ének iskolája a televíziós tehetségkutatás egy merőben új formáját mutatja be, mely valójában inkább tehetséggondozás, ugyanakkor értékközpontúsága mellett az egész család számára nyújt majd tartalmas szórakozást.
"Az Ének iskolája nem csak azért különleges műsor, mert a kereskedelmi televíziózás történetében ez az első ilyen megközelítésű formátum, hanem azért is, mert 16 egészen rendkívüli tehetségű és személyiségű kisgyermeket ismerhetnek meg a nézők, a tanári kar pedig olyan nagyszerű sztárokból áll, akik nem csak ismerik a gyermekek nyelvét, de a nézők szórakoztatásához is kiválóan értenek" – mondta Kiss Péter, a TV2 programigazgatója.
Az Ének iskolája – Friderikusz Sándorral, Szandival, Szulák Andreával, Hajós Andrással, Király Viktorral, és a 16 tehetséges gyermekkel áprilistól szombat esténként a TV2-n.
Mert a nagy hang ott van a kicsikben is!

Az Ének iskolája - A Megasztár győztes Király Viktor is szerepel Az ének iskolájá-ban

Király Viktor is szerepel Az ének iskolájá-ban Szandi, Szulák Andrea és Hajós András mellett.
Heteken belül indul Az ének iskolája című műsor a TV2-n, amelyben ismert emberek, zenészek tehetséges gyerekeket készítenek fel. Kiesés, durva versengés nem várható, az osztályfőnök szerepét Friderikusz Sándor kapta, az egyik tanár Hajós András lesz. Szandi és Szulák Andrea is csatlakozik felkészítőként: mindketten indultak A Nagy Duett című produkcióban is.
Az Aktív riportjából kiderült, hogy Király Viktor is beszáll a műsorba. "Én mindig dobolni akartam, egy időben apámtól tanultam. Amikor aztán nem volt elég türelmes hozzám, elküldött tanárhoz" - mesélte a kezdetekről. "Azt erősítem majd, ami amúgy is erős a növendéknél. Ha jó a hangszíne, de nem tud annyira hajlítani, akkor nem erőltetem a hajlításokat, inkább arra figyelek, hogy a hangszínéhez illő dalokat kapjon. Én szerény, de határozott és szorgalmas voltam és vagyok, az ilyen gyerektípussal tudnék együttdolgozni" - magyarázta.

Az Ének iskolája - Megvan a Gyerek-Megasztár zsűrije

Az Új Ász megtudta, kik vállalnak tanári szerepet a TV2 új tehetséggondozó műsorában. Az Ének iskolája című produkcióban - amit a legtöbben csak Gyerek-Megasztárként emlegetnek - Hajós András mellett Szandi, Király Viktor és Szulák Andrea is zsűritag lesz.
Az Ének iskolájában különleges tehetséggel megáldott gyerekek versenyét követhetjük nyomon. Az áprilisban startoló műsorban 8-14 év közötti gyerekek mutathatják meg magukat, akiket szigorú ítészek helyett tanárok értékelnek majd. Azt már korábban is lehetett tudni, hogy Hajós András lesz az egyik "pedagógus", most azonban az Új Ász újabb nevekről szerzett tudomást, akik minden erejükkel azon dolgoznak majd, hogy a rábízott gyerekekből hétről hétre a legtöbbet hozzák ki. Szandi, Szulák Andrea és Király Viktor is értékeli majd a gyerekek produkcióit. A napilap úgy tudja, a felvételek már javában zajlanak, ahol igazából nem versenyeznek egymással a gyerekek, és nem lesznek kiesők sem. Sokkal inkább tehetséggondozás folyik majd a műsorban, amelyet főműsoridőben láthatunk majd a csatornán. Friderikusz Sándorból pedig osztályfőnök lesz. Elvileg az osztályfőnök és a tanárok szerepe mellérendelt viszony, de hát ha egy gyerek érdekét sértve látom, akkor harcolni fogok az utolsókig érte - így nyilatkozott korábban az Aktívnak Friderikusz.

Az Ének iskolája 2013 - Heteken belül indul Az ének iskolája című műsor a TV2-n

Szulák Andrea és Szandi a TV2 új műsorában az Ének iskolájában fog szerepelni. Heteken belül indul Az ének iskolája című műsor a TV2-n, amelyben ismert emberek, zenészek tehetséges gyerekeket készítenek fel. Kiesés, versengés nem lesz, az osztályfőnök szerepét Friderikusz Sándor kapta, az egyik tanár Hajós András lesz. A Blikknek a csatorna elárulta, hogy Szandi és Szulák Andrea is csatlakozik felkészítőként: mindketten indultak A Nagy Duett című produkcióban is, utóbbi ott még versenyben van.

Az ének iskolája 2013 - Szulák Andrea és Szandi is csatlakozik a TV2 új tehetséggondozó műsorához

Szulák Andrea (49) és Szandi (36) is csatlakozik Hajós András után a TV2 új tehetséggondozó műsorának „tanári karához"!  Az Ének iskolája című produkció áprilisban startol a csatornán, a negyedik tanár kiléte még titkos. Szulák és Szandi régi jó barátnők, ezért különösen örültek a felkérésnek. Azért tetszik, mert csupa jó dolog fog történni a műsorban. Nincs kieső, csak egy nyertes. Eddig még nem tanítottam, kíváncsi vagyok, mit fog kihozni belőlem – elárulta a Blikknek Szulák Andrea, aki nagyon várja már a műsor indulását. Szandi mint háromgyermekes édesanya pont akkora korú gyerekeket nevel, mint ahány évesek szerepelni fognak a produkcióban.
Ez egy családi műsor lesz. Gondozzuk a lurkók tehetségét, formáljuk az egyéniségüket – árulta el
Szandi, aki lelkesen áll a feladat elé.

Márciusban indul az Ének iskolája.

Az Ének iskolája - Friderikusz után Hajóst is lenyúlta a TV2

Friderikusz Sándor után Hajós Andrást is a TV2 képernyőjén láthatjuk. Az énekes lesz ugyanis a hamarosan induló Az ének iskolája című műsor egyik leendő tanára. Új feladatáról a Mokkában mesélt.
Az ének iskolája remélem az, ami a címe.Tehetséges gyerekeket keresünk és ezeket a tehetséges gyerekeket még tehetségesebbé tesszük, vagy elrontjuk. Ez majd elválik. De nem olyan verseny, ahol három hónap alatt tini sztárrá kellene válniuk. Nincs kiesés, csak pozitív visszajelzés van, csak tanulás, tulajdonképpen egy mesterkurzus - magyarázta Hajós András, aki elárulta: 8-14 év közötti gyerekek szerepelhetnek a műsorban, dalokat kell tanulniuk és előadniuk. Én zenei általános iskolába jártam. Nagyon sok és nagyon jó tanárom volt. Kórusban is énekeltem később is és tudom, hogy van egy poroszos szigor, amivel az énektanulást kezelik. Én biztosan nem ez vagyok. Van egy gyerekműsor, amit most már évek óta csinálok, és azt hiszem, nekem az működik, hogy az egyébként bennem élő gyereket engedem szárnyalni - mondta Hajós András, aki elmondta: nem operaénekeseket fognak képezni, de örülnek annak is, ha valaki esetleg ilyen irányba menne tovább. A könnyű műfajban az előadásmód, az őszinteség, a mondani akarás, a megmutatkozási vágy legalább olyan fontos, minthogy hol van egy hang - tette hozzá az énekes.

Az ének iskolája - Ebben a műsorban 8-14 év közötti gyerekekek mutathatják meg magukat

Az Ének iskolájában különleges tehetséggel megáldott gyerekek versenyét követhetjük nyomon. Ebben, a tavasszal startoló műsorban 8-14 év közötti gyerekek mutathatják meg magukat, akiket szigorú zsűri helyett tanárok értékelnek majd.
Friderikusz Sándorból pedig osztályfőnök lesz. Az ismert műsorvezető egy vadonatúj szereppel tér vissza a TV2-re. A showman lesz legújabb tehetségkutatónk, az Ének iskolája házigazdája. „Elvileg az osztályfőnök és a tanárok szerepe mellérendelt viszony, de hát hogyha egy gyerek érdekét én sértve látom, akkor én harcolni fogok az utolsókig a gyerekért” - így nyilatkozott az Aktívnak Friderikusz. Az ének iskolája hamarosan megnyitja kapuit, és nemsokára az is kiderül majd, hogy az osztályfőnök Friderikusz mellett ki lesz az a négy énekes, aki minden erejével azon dolgozik majd, hogy a rábízott gyerekekből hétről hétre a legtöbbet hozza ki.

Az ének iskolája - Indul Az Ének Iskolája, a Gyerek-Megasztár

Idén új tehetségkutató műsorral rukkol elő a TV2, ahol a legrátermettebb ékes torkú gyermekekek közül szeretnék megtalálni a legjobb hangú lurkót. Ez lesz a Gyerek-Megasztár, vagyis Az Ének Iskolája.
A csatorna egyelőre nem bocsátkozott részletekbe – így, hogy a The Voice-hoz hasonlóan itt is csak a hang fog-e számítani, vagy a jövő popcsillagát keresik-e, az még a jövő zenéje.
Míg kis hazánkban ez lesz az első ilyen kaliberű műsor, nem mi találtuk föl a spanyol viaszt: külföldön számos ország indított már hasonló rangadókat. Amerikában például már 2003-ban meglátták a lehetőséget, és elindították az America’ Most Talented Kids-et.
Habár akkora nézettségnek nagy valószínűséggel nem örvendett a produkció, mert a következő 2 évadot már a PAX-on sugározták az NBC helyett. Hogy miért nem vették le teljesen a műsorról? Valószínűleg azért, mert a nagymamákat és az édesanyákat minden bizonnyal a képernyőhöz bilincselte a 3-7 évesek, 8-12 esztendősek, vagy a 13-16 éves korúak valamelyik kategóriája. Míg maga a műsor milyensége az itthoni Csillag születikre hasonlított, a koncepció az volt, hogy végül minden csoportból csak egy versenyző juthatott tovább, s végül közöttük dőlt el, hogy melyik kölyök a legtehetségesebb.
De nem kell olyan messzire menni: két éve, szintén Amerikában rajtolt Majors & Minors címen egy énekes gyerektehetséget kutató showműsor, a The Hub csatornán. Itt már kicsit magasabb volt a kor-limit, 8-16 éves kor közti ifjoncokat vonultattak fel, lemezszerződéssel kecsegtetve a játék győztesét. A produkció mindössze 1 évadot ért meg – köszönhetően a műsor szerkesztőinek és a csapnivalóan pocsék rendezésnek.
Nagy fába vágta tehát fejszéjét a TV2. Noha a külföldi példákból jócskán lehet mit tanulni, idehaza még kiaknázatlan ez a terület. Ami például Amerikában bejött, nem feltétlen érdekli a magyar közönséget is. Ugyanakkor, meglehet, hogy pont ettől lesz nagyszerű ez a műsor: nincs itthon hozzá hasonló, tehát nincs mivel összevetni.
Vélhetően a show ősszel lesz látható a képernyőkön – de az sem kizárt, hogy már tavasszal sor kerül az első adásra.

Az ének iskolája - Friderikusz Sándor vezeti majd Az ének iskolája című gyerek-Megasztárt

Elhagyta az RTL II-t és a Milliomos-t, átigazolt a TV2-re.
Friderikusz Sándor a megasztáros zsűrizése után visszament az RTL-hez, amellyel korábban sokáig perben volt, majd a Legyen Ön is milliomos! című kvízt vezette. A 2012 őszén indult RTL II-nél azonban nem maradt sokáig, mert a Blikk szerint át is igazolt a TV2-höz. Az [origo] kérdésére a csatorna megerősítette, hogy valóban leszerződtek Friderikusszal, aki Az ének iskolája című műsorukat vezeti majd tavasszal. Itt a gyerekek zenei fejlődésén van a hangsúly, szakemberek a zenei fejlődésüket hivatottak elősegíteni.